műhely tudomány kapcsolat blog
 

Tudomány


Életem másik része a tudományé.  Ez szociológus hallgatóként a divattörténet és a divatszociológia iránti szenvedélyemmé vált, amiben összekapcsolódott a varrás és a tudomány. Szakdolgozatomban a nyugat-európai divatot egy kultúra-szociológiai megközelítés, az élménytársadalom alapján vizsgáltam „Kulturális változások hatása a divatra 1945 után Nyugat-Európában” címmel. A munka folyamán keltette fel érdeklődésemet az ellenkultúrákhoz és ifjúsági szubkultúrákhoz köthető antidivat, ezért PhD kutatást kezdtem „Az „antidivat” jelenség kialakulásának társadalomtörténeti háttere Nyugat-Európában, divattörténeti jelentősége, és divatszociológiai értelmezési lehetőségei” címmel. Bármennyire is izgalmas volt ez a munka, témát váltottam egy még izgalmasabb irányba: az NDK állambiztonsági szervek magyarországi tevékenységét kutatom budapesti és berlini levéltárakban. Közben elkezdtem egy történelem master levelező képzést is, hogy ne "csak" szociológus legyek, és közben már befejeztem a PhD képzés három évét. Jelenleg két év intenzív kutatás után dolgozom a dolgozaton, miközben helyettesítőként társadalomtörténeti szemináriumokat tartok a pécsi egyetem modernkori tanszékén.